Legolvasottabb írások45915
2017 évben tavasszal Budapest külvárosában közlekedő, a jobb kéz szabály szerinti elsőbbségi viszonyú T alakú szilárd burkolatú utak kereszteződésében a T alak hosszú szárában, kissé jobbra elfordulva megállt az újszerű állapotú
– a nem egészen másfél éves – X6-sal a gépkocsivezető, mert jobbra akart kanyarodni, és mert biztosítani akarta a neki jobbról érkező jármű elsőbbségét.Ebben a helyzetben a BMW X6-oshoz képest jobbról, az úttorkolathoz vezető úton, az úttest menetiránya szerinti bal oldalán haladó, 15 éves Audi 80-as nekiütközött a bal első sarkával a BMW X6-os jobb első sarkának.
Személyi sérülés nem történt, de tetemes anyai kár keletkezett, természetesen nagy része a BMW X6-osban. A felelősség kérdésben a részes felek között vita alakult ki, amely következménye polgári per lett, ahol a BMW tulajdonosa volt a felperes.
A BMW tulajdonosa a per előtt megbízott egy magánszakértőt, többek között a kocsijában keletkezett piaci forgalmi értékcsökkenés megállapítására, amit a megbízott magánszakértő 150 000 Ft-ban állapított meg.
A polgári perben a kár-érték kérdéskörön kívül a bíróság még nyolc kérdést tett fel a kirendelt igazságügyi szakértőnek, majd a polgári perben az elsőfokú, és a másodfokú bíróság mondta ki, hogy az Audi vezetője közlekedési szabályt szegett.
Természetesen a polgári perben a bíróság megkérdezte az igazságügyi szakértőtől a BMW X6-os szakszervizi javítási költsége mértékén túl azt is, hogy keletkezett-e, és ha igen mekkora piaci forgalmi értékcsökkenés a BMW X6-osban!
A kérdés teljesen életszerű, és a nyilvánvaló volt, hiszen a BMW X6-ost használó az említett baleset előtt, egy sérülésmentes, újszerű állapotú, rendszeresen szakszervizben karbantartott, a BMW X6-os állapotát tekintve úgynevezett első állapotosztályú járművet használt, volt a tulajdonában, amely állapot az említett baleset során minden laikus számára is nyilvánvalóan megváltozott!
Mi a piaci forgalmi értékcsökkenés?
Az a pénzben kifejezhető kár, ami a járműtulajdonos, vagy a leendő vásárló bizalmatlanságát fejezi ki a szakszerűen, szakszervizben, garanciával kijavított jármű – esetünkben legyen személygépkocsi – iránt, és fontos feltétel, hogy nincs un. műszaki állapotból adódó értékcsökkenés, az elvégzett javítás nem szakszerűtlen, nem ismeretlen szakértelmű és számlaképtelen javító által végzett javítás, hanem teljeskörűen, megfelelő szakértelemmel, eredeti alkatrészekkel, és felelősséggel, jótállással, tanúsítás igazolással elvégzett javítás esetén is keletkezik, aminek karosszériája, szerkezeti része (pld. motorja) nem eredeti, a gyártó által gyártott, de a gyártó által előírt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotú.
Az igazságügyi szakértőnek nem kell csodát tenni, csak ismerni és bevinni kell a piac értékítéletét, értékrendjét a tárgyaló terembe, és be kell mutatni azt.
Mi igazságügyi szakértőként ezt tettük, és példaként említett BMW X6-os esetében az igazságügyi szakértő által megállapított piaci forgalmi értékcsökkenés mértéke meghaladta az 1.5 M Ft-ot.
Tudják a szakértői törvény előírja, hogy:
- §(1) Az igazságügyi szakértő feladata, hogy a hatóság kirendelése vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel, a függetlenség és pártatlanság követelményének megtartásával döntse el a szakkérdést, és segítse a tényállás megállapítását.
Mi felhasználtuk, és szakmai véleményünket osztotta a másodfokú fokú bíróság is.
Göd, 2021.05.27.
Deli Kálmán & Pintér Zoltán
balesetelemző és gépjármű közlekedési-műszaki igazságügyi szakértők
Elérhetőségek:
06-30-9513726, 06-20-9535469